Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. március 23., szerda

Földrengés Japánban

Ezt a levelet találtam, közzé kell tennem:

Drága Családom és Barátaim!
Először is szeretném megköszönni nektek, hogy ennyien velem vagytok lélekben. Nagyon jól esik. És bocsánatot szeretnék kérni, hogy ilyen közös üzenetben jelentkezem, de most ez tűnik a legmegfelelőbb módszernek, hogy mindannyiatokhoz eljuthassanak a szavaim.

A dolgok itt Sendaiban elég szürreálisak. Én nagyon áldottnak érzem magam, hogy ennyi csodás barátom van itt, akik segítenek. Mivel a házacskám már nem igazán méltó a nevére, egy jóbarátnál lakom. Megosztozunk mindenen, a vízen, az ételen, az olajradiátoron. Mind egy szobában alszunk, szép sorban egymás mellett, gyertyafénynél vacsorázunk, és megosztjuk egymással a történeteinket. Meleg, barátságos, és csodás ez az egész.
Napközben segítünk egymásnak házaink kitakarításában. Az emberek beülnek a kocsijaikba, és az autós navigációs berendezésen nézik a híreket, vagy épp sorban állnak ivóvízért, ha valahol vízhez lehet jutni. Azok, akiknek van folyóvíz a házában, kitesznek egy jelet, és mehetnek hozzájuk a többiek a kancsóikkal és a vödreikkel.
Hihetetlen számomra, hogy itt, ahol én vagyok, semmilyen fosztogatás, tolakodás nincsen. Az emberek nyitva hagyják a házuk ajtaját, mintha még nagyobb biztonság lenne most, hogy földrengés sújtott minket. Azt mondogatják, hogy „Most olyan, mint régen volt, amikor még mindenki segített mindenkinek.”
A rengések folytatódnak, múlt éjjel úgy 15 percenként rengett a föld. Folyamatosan szólnak a szirénák, és sűrűn szállnak el a fejünk felett helikopterek.
Múlt éjjel néhány órán keresztül volt víz az otthonokban, az áram délután jött vissza, gáz még nincsen. Területenként igen eltérő, hol, mi van. Valakinél minden van, valakinél semmi. Senki nem fürdött napok óta. Piszkosnak érezzük magunkat, de most ennél sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatnak minket. Szeretem, ahogy a lényegtelen dolgok csak úgy lehámozódnak. Totálisan az ösztönösség, az intuíció, a gondoskodás szintjén élünk, az a fontos, hogy mi biztosítja a túlélést, nem csupán az enyémet, hanem az egész csoportét.
Furcsa, párhuzamos univerzumokat látni. Összedőlt házak az egyik helyen, aztán meg teljesen rendben lévők, ahol kint szárad a mosott ruha. Emitt az emberek sorban állnak vízért és élelemért, amott pedig mások kutyát sétáltatnak. Minden egyszerre zajlik.
Vannak még más, teljesen váratlan csodák, mint az éj teljes csendje. Nincsenek autók. Senki sincs az utcákon. Az égen éjjel ragyognak a csillagok. Általában csak néhány csillagot látni, most azonban tele van az ég velük. Sendai hegyei hatalmasak, és a kristálytiszta levegőben gyönyörűen rajzolódnak ki a körvonalaik a horizonton.
És a japán emberek annyira csodálatosak. Naponta eljövök a kis házacskámhoz, hogy körülnézzek, most pedig, hogy elküldjem ezt az e-mailt, mivel épp van áram. A bejárat előtt valaki vizet és ételt hagyott a számomra. Fogalmam sincs, kicsoda, de ott volt. Zöld kalapos idősek járnak házról-házra, hogy megnézzék, mindenki jól van-e. Ismeretlenek beszélgetnek egymással, kérdezik, szüksége van-e valakinek segítségre. Semmi jelét nem látom a félelemnek; a rezignáltságnak igen, de a félelemnek vagy a pániknak nincs jele.

Azt az információt kaptuk, hogy még legalább egy hónapig számíthatunk utórengésekre, akár újabb erősebb földrengésre is. A föld valóban folyamatosan remeg, hullámzik, rázkódik, morajlik. Áldott vagyok, hogy Sendai kissé magasabban fekvő részén élek, ami kicsit biztosabb talajon áll, mint a többi terület. Eddig mi egy kicsit jobban jártunk. Tegnap este a barátnőm férje visszajött vidékről, hozott élelmet és vizet. Megint csak áldás.
Valahogy most közvetlen megtapasztalást kapok arról, hogy jelenleg tényleg óriási kozmikus evolúciós fejlődés megy végbe Földünkön. És ahogy most ezeket a Japánban zajló eseményeket megélem, a szívem egyre jobban kitárul. A testvérem azt kérdezte, nem érzem-e magam iszonyú kicsikének ezek miatt a történések miatt. Nem. Sokkal inkább azt érzem, hogy valami nálam sokkal nagyobbnak és jelentősebbnek vagyok a részese. Ez az egész világra kiterjedő újjászületés igen kemény, mégis csodálatos.
Még egyszer köszönöm a gondoskodásotokat és a szereteteteket.

Én is Mindőtöknek küldöm a Szeretetet,

Anne