Szabó Laci emlékére

Szabó Laci járt a fejemben éjjel. Ő egy AIDS betegem volt sok éve. Egy meleg férfi, akitől rengeteget lehetett tanulni. Érzékeny, kedves, figyelmes, szeretetteli, szerethető lélek. Az országban elsők között lett beteg. Kirúgták ezért a munkahelyéről, de Ő adta a nevét és az arcát, küzdött a többi betegért, a jogaikért. A László kórházban a Bánhegyi közölte, hogy ha valaki bármilyen alternatív módszert alkalmazni mer, még a kötelező vitamint sem írja fel. Így titokban dolgoztunk két évig együtt. Rengeteg HIV pozitív beteget hozott hozzám és remek eredményeink voltak. Nagyon lélekemelő időszak volt ez az életemben, de sok borzalmat is átéltem akkor. Laci ezalatt a két év alatt tünetmentes volt, csinált mindent, amit kellett. Nagyon sokat dolgozott magán.

Aztán egy napon azt mondta, nem bírja tovább. Nem tud szerelem nélkül élni, neki kell valaki, akihez odabújhat, akivel szoros kapcsolata van. Nem élet az, hogy csak munka és küzdelem jut neki. Talált egy társat, de ő hülyeségnek mondta mindazt, amit csináltunk. Laci leállt a gyakorlatokkal, az összes módszerrel. De végre újra szerették és szerethetett valakit.

Hónapok alatt kiújult a betegsége és belehalt. Csak én és egy másik segítő, Gyula lehettünk ott a temetésén. Azt üzente nekem az utolsó órájában, hogy köszön mindent, kért, hogy ne haragudjak rá, amiért cserben hagyott a közös munkánkban, de nem volt annyira erős, hogy szerelem nélkül tudjon élni.

Drága Laci! Megértettem, nem is hiszed, mennyire! Nincs semmi neheztelés bennem. Szeretettel gondolok Rád mindig.