Aggodalom

"- Soha nem hittem el, hogy megfulladhatok, de az anyukám mindig emiatt aggódott. Minden nap elmondta, kerüljem el ezt a folyót. Nem tudom, miért fél ennyire a víztől. Nem hallottam róla, hogy valaha valaki belefulladt volna. De ő minden miatt aggódik, különösen a folyó miatt.
Egyik nap a víz fölött álltam, azon a kidőlt fán, tudod. A vízszint nagyon magas volt. Még a fán is átfolyt néha. És hirtelen ott termett a semmiből az a hatalmas kutya, és belökött a vízbe.
- Hű! És mit tettél?
- Nem volt mit tennem. A víz sebesen folyt és egyszerűen elsodort. De nem ijedtem meg egy percre sem. Először arra gondoltam, az anyámnak megint igaza volt. Biztos nagyon mérges lesz rám, ha a vízbe fúlok. De aztán csak sodródtam, és észrevettem, mindez milyen csodálatos. Aztán egy ág alá sodródtam, amely mélyen a víz fölé hajolt, és én szépen kihúztam magam. Azóta biztos vagyok benne, hogy én nem fulladhatok meg.
- Ennyi? Ebből tudod, hogy nem fulladhatsz meg? Szerintem iszonyú szerencséd volt, hogy az alá az ág alá sodródtál. Akár bele is fulladhattál volna a vízbe!
Sara elnézte Seth-et, amint annak negatív képzete eluralkodott rajta, aztán elmosolyodott. - Úgy beszélsz, mint az anyám.
- Szerintem is - nevetett Seth.
- Te soha nem szoktál biztos lenni dolgokban? Úgy értem, tudsz valamit, amiben biztos vagy, és mindegy, hogy más mit mond, vagy gondol, te akkor is tántoríthatatlan maradsz? Tudod, és kész. És csak azért, mert a többiek nem tudják, még nem jelenti azt, hogy te sem tudod. Érted mire gondolok?
Seth csöndesen mosolygott. Hát persze hogy értette. Pontosan tudta ő is, miről van szó.
- Igazad van, Sara. Tudom, mit akarsz mondani. És mostantól fogva, ha azt mondod, nem fulladhatsz bele a folyóba, akkor hiszek neked."

(Esther és Jerry Hicks: Sara és Seth beavat meséi)