Útközben lépte át a drága kocsim a 90.000. km-t. Sok feledhetetlen, szép látványt éltünk meg együtt. Adja Ég, hogy maradjon társamul még sokáig!
Minden hónapban más arca van a tájnak. De lenyűgöző mind.
Szomorúan láttam, hogy már ősz van. Zsófiék suliba járnak megint, de a nagy meleg miatt eddig fel sem tűnt, hogy szeptember van.
Letekert ablak mellett élveztem a frissebb levegőt. Otthon még légkondi ment, nagyon meleg volt. Ha kinyitottam az ablakot, csak a forró levegő járt körbe. Itt már beszívhattam a természet illatait.
Egy rövid szakaszon esett is. Na ez nem kellett volna! Csak parányit szemerkélt, de az erdő és az eső illata egy speciális keverék volt a látvánnyal és a széllel. A KIT beindult.
Az agyunkban van egy úgynevezett KÖZÖS INTEGRATÍV TERÜLET, a KIT. Veszélyes helyzetekben "fotót" készít, hogy rögzítse a helyzetet. De ebben illat, hang, látvány, tapintás, minden benne van. Ha ezekből valamelyik újból feltűnik a tapasztalásban, riaszt, hogy veszély van. De tudom, hogy nem csak veszélyes esetekben működik, hanem nagyon pozitív élmények esetén is.
Nálam beindult a szívfájdítóan kellemes múlt képsora. Amikor valakivel átéltem már ezt. Ő már lassan 20 éve nem része az életemnek. Elment végleg ebben a testében. Rádöbbentem, mennyire magányos vagyok. Teszem a dolgom, de minek, ha nincs kivel megosztani ezeket a pillanatokat? Ő volt az egyetlen ember, akit társamnak éreztem, pedig mi soha nem laktunk közös háztartásban, legfeljebb néhány vidéki forgatás alkalmával. Ő partner volt mindenben.
Ő volt, aki elfogadott olyannak, amilyen vagyok, a letekert ablakkal együtt. :-) (Minden más esetben én alkalmazkodom másokhoz, legyen az bármilyen kapcsolat: családi, baráti, munkatársi...)
Mellette éltem meg, hogy érdekelte, milyennek látom a világot, és engem is érdekelt az ő látásmódja. Ettől lettünk gazdagabbak. Soha nem volt köztünk feszültség vagy vita, viszont kipróbáltunk olyan dolgokat, amik magunktól nem jöttek volna a tapasztalásunkba.
Itt biztosan megálltunk volna, szerettük a kézműves dolgokat, érdekelt, hogyan készülnek a tárgyak. De egyedül csak átmegyek mindig ezen a soron, és ez nem jó. Nincs kivel megtárgyalni az egészet.
Hiányzik. Csontig hatolóan hiányzik. De nem akarok még utána menni. Még annyi minden érdekel...
Szerettük az ilyen képi megoldást, mikor visszafelé is láthatunk, meg oldalra is. :-)
Hatalmas nyáj... ha itt ülne mellettem, megálltunk volna és elbeszélgetünk az emberekkel, megsimogatjuk a bárányokat. Most csak taposom a gázt, és haladok előre, de nem érintem meg a dolgokat, ahogyan engem sem érintenek meg azóta. Zsófin kívül nem ér hozzám senki.
Úgy néz ki, mintha nem lenne két egyforma színű levél a fákon. Ezzel a színpompával akart a természet kárpótolni. Teszem a dolgom, ahogy a természet is. Kell, hogy még legyen valami, valaki... annyian élünk ezen a bolygón!
Este megnéztem, mi volt ez az egész? Vénusz és Plútó kvadrát. Érzelmek csontig hatoló elemzése. Kipipálva. Mars belépett az Oroszlánba. Előtérbe kerül az ÉN. Igen, ÉN is itt vagyok, nem csak a szolgálat, a munka, a másoknak rendelkezésre állás. Mindezt ÉN teszem. Ez is kipipálva. REND VAN. :-)
Aztán ma hajnalban felkeltem, még sötét volt. Ez már egy órával később készült. És persze teszem a dolgom. Mint mindig. Remélem, még nagyon sokáig. Mint minden nap. 20 éve, egyedül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése