Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. január 6., vasárnap

A "boldog karácsony" gyümölcsei

Sajog a szívem attól, amit tapasztalok. Hideg a láng, eltűnt a melegség és a fény a szívekből sokaknál. Minden intésem ellenére számos helyen bekövetkezett, amire figyelmeztettem. De ennek így kellett lennie.

Napok óta özönlenek a súlyos helyzetek. 30, 25, 9 éves házastársi, szülő - gyerek viszonyok állnak talpig krízisben. Mindez az egó miatt. Panaszkodnak a felek egymásra, hogy a másik milyen makacs. De persze ő sem enged egy tappottat sem! De a maga makacsságát nem észleli!
Elbeszélnek emberek egymás mellett. Nincs kommunikáció, csak párhuzamos monológok.
Mindkét fél szentül meg van győződve, hogy neki van igaza. A másik meg nem normális.

Emberek! Nincs két egyforma lélek, nincs két egyforma értékítélet.
Siralmas és szánalmas, amit látok.
Két ember kapcsolata (legyen párkapcsolat, szülő - gyerek, barátság, bármi) arról kellene szóljon, hogy megismerjük egymást. Nem arról, hogy a saját nézetemről meg kell győzzem a másikat és a saját dolgaimat rá kell erőltessem. Ehhez elég lenne a tükörbe nézni. Ehhez nem kell egy másik személy.
Isten annyi szempáron át nézi az általa teremtett világot, ahányan vagyunk. És ez a lényeg!!!
Ahogyan ÉN látom, úgy CSAK ÉN látom. Ezért nincs értékesebb és értéktelenebb szempár.
Amikor találkozom valakivel, arra vagyok kíváncsi, ő hogyan tapasztalja a világot. Érdekel. Egy új világ tárul fel előttem. Örömmel osztom meg azt is, hogy én hogyan látom, de nem erőltetem rá, hogy mostantól ő is úgy kell lássa, mert én látom jól. Ez a legnagyobb butaság.

Régen elkezdtem horoszkópokat készíteni, még felolvastam az illetőknek. Az állításokra bólogattak, hogy "persze, ezzel mindenki így van". Mi van? - gondoltam. Én sem így érzem. Aztán mikor a sokadik embernél szembesültem ezzel, rájöttem, hogy mindenki azt hiszi, ami neki természetes, másoknak is az kell legyen. De hát képzeljétek: ez nem így van. Ha körbeforgatjátok a fejeteket, TI vagytok a centrumban, de csak a sajátotokéban!

Tegnap este valaki felkeresett. Kérdeztem, kér - e teát?
- Igen - felelte.
- Milyent?
- Amilyet te szeretsz.
Melegség járta át a szívem. Érdekelte, hogy én milyen teát szoktam inni. Másodszorra is olyan teát kért, amilyet még szeretek. Megkínáltam szendviccsel, és azt is úgy kérte, ahogy én szoktam enni. Ez az ember nyitott a környezetére. Kíváncsi és figyel a másikra. Szokatlan tapasztalat, de láttam, nem mesterkélt volt, hanem teljesen őszintén jött.

Eszembe jutott, hogy én is szeretem például megkóstolni mások főztjét, és ha ízlik, eztán én is elkészítem hasonlóan. A zenékkel és filmekkel is így vagyok. Az ember gazdagodik azáltal, ha kinyit mások felé.

Azt javaslom, szálljon mindenki önmagába. Vizsgálja meg a reakcióit kívülről, messziről. Vegyen egy mély lélegzetet és kezdeményezze a kommunikációt, a másik megértését. Soha ne a másikra várjunk. Ez kérem, egó. Nem pedig szeretet. A szeretet, mikor a másikat elfogadom olyannak, amilyen, amikor hagyom őt önmagának lenni. Ha nem tetszik, el is engedhetem békével, de nincs joga senkinek a másikat a saját elképzelései szerint átgyúrni, átnevelni.

Látom, hogy a "szeretetre" hivatkozva teszik az emberek sírba egymást. Ha megközelítőleg egyforma erősek, mindketten kinyírják egymást, ha az egyik gyengébb, akkor csak ő pusztul bele. Nem hivatkozhat senki a megszokásaira, arra, hogy ez régóta így megy. Arra sem, hogy ő márpedig ilyen, és ennyi.

Én még bízom abban, hogy újra lángol a fény.