Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. május 8., csütörtök

Feltétel nélküli szeretet

Olyannak szeretlek, amilyen vagy,

... miközben a saját stílusodat keresed, amelynek révén kapcsolatba léphetsz a téged körülvevő világgal. Tiszteletben tartom, hogyan szeretnéd megtanulni a leckéidet.

Tudom, hogy ez így van jól, tudom, hogy pontosan az vagy, aki lenni szeretnél, és nem az, amit én vagy mások elvárunk.

Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom, mi a legjobb neked, még ha időnként talán azt hiszem is, hogy tudom. Én nem voltam ott, ahol te.

És nem láttam a világot a te szemszögedből. Nem tudom, milyen tanulási feladatot választottál magadnak, hogyan és kivel szeretnéd megoldani, és mennyi időt szántál rá. Nem a te szemeddel néztem – honnan tudhatnám hát, hogy mire van szűkséged?

Hagylak, hadd járd az utad – nem ítélem meg a tetteidet sem gondolatban, sem szóban. Nem tekintem tévedésnek, vagy hibának, amit mondasz, vagy teszel. Látom, hogy sokan sokféleképpen látjuk és tapasztaljuk a világot.

Bármikor fenntartások nélkül elfogadom a döntéseidet.

Egyáltalán nem ítélkezem, mert ha elvitatom a fejlődéshez való jogodat, akkor elvitatom a sajátomat és másokét is.

Azokét, akik más utat választanak, mint én, amelybe én talán nem fektetnék energiát, mégsem tagadnám meg soha a szeretetet, amelyet Isten belém plántált, hogy árasszam magamból az egész világba. Ahogy téged szeretlek, úgy fognak szeretni engem is. Azt fogom learatni, amit elvetettem. Elismerem a szabad döntéshez való egyetemes jogodat, hogy a saját utadat járd, és előrehaladj, vagy megpihenj, ahogy éppen jónak érzed.

Nem ítélem meg, hogy ez a lépés kicsi-e vagy nagy, könnyű vagy nehéz, felfelé vagy lefelé vezet, hisz az úgyis csak az én nézőpontom lenne. Lehet, hogy tétlennek látlak és ezt értéktelennek tartom, miközben te mégis gyógyírt adsz a világnak, csupán azzal, hogy létezel, Isten világosságával megáldva. Nem láthatom át mindig az isteni rend nagy képét.

Az élet minden áramlatának elvitathatatlan joga, hogy maga válassza meg saját fejlődését, s én szeretettel vallom, hogy tiéd a döntés joga a saját jövődet illetően. Alázattal hajlok meg a felismerés előtt, hogy az, amit én a legjobbnak tartok, számodra nem feltétlenül helyes.

Tudom, hogy téged is vezetnek, csakúgy, mint engem, és egy belső kényszert követsz, amely megmutatja neked az utadat.

Tudom, hogy a sok bőrszín, vallás, szokás, nemzetiség és hit rendszer ezen a világon nagy gazdagsággal ajándékoz meg bennünket, és ebből a sokszínűségből sok minden a javunkra válik, és sokat tanulhatunk. Tudom, hogy mindannyian a magunk módján tanuljuk meg, hogyan vihetjük vissza a szeretetet és a bölcsességet a nagy egészbe. Tudom, hogy ha valami csak egyféleképpen lehetne, arra csak egyetlenegy embernek lenne szüksége.

Én nem csak olyankor akarlak szeretni, amikor úgy viselkedsz, ahogy szeretném, és ugyanabban hiszel, amiben én.

Az a szeretet, amelyet érzek, Isten egész világát magába öleli. Tudom, hogy Isten része minden, ami él, s mélyen legbelül szeretetet táplálok minden ember, minden állat, minden fa és minden virág, minden madár, minden folyam, minden óceán és a világ minden teremtménye iránt.

Szerető szolgálattal töltöm az életem, s azon vagyok, hogy a lehető legjobb lehessek. Minden nappal egy kicsit jobban értem az isteni valóság tökéletességét, és egyre boldogabb vagyok a feltétlen szeretet derűjében.


(S. Stevenson)