Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2007. november 25., vasárnap

Titok


A titok: a Vonzás Törvénye. Mindent, ami az életedben történik, te vonzottad az életedbe. És mindent az a kép vonzott magadhoz, amit a fejedben őrzöl. Amire gondolsz. Hiszen, bármi járjon is a fejedben, azt magadhoz vonzod. A bölcs emberek mindig is tudták ezt. Visszanyúlhatunk egészen a babiloniakhoz, akik ismerték a titkot. Emberek kis csoportjáról van szó, akik azóta is titokban irányítják a világ menetét.
Számomra a legegyszerűbb módja annak, hogy megértsem a Vonzás Törvényét, ha magamat egy mágnesként képzelem el. És tudom, hogy a mágnes magához vonzza a dolgokat. Egyszerűen fogalmazva, a Vonzás Törvénye kimondja, a hasonlók vonzzák egymást.
Most valójában a gondolatok szintjéről beszélünk.

Emberként az a dolgunk, hogy azokhoz a gondolatokhoz ragaszkodjunk, amiket valójában szeretnénk, hogy tökéletesen tisztában legyünk azzal, mit is akarunk valójában, és ekkor felélesztjük az Univerzum egyik legerősebb törvényét: a Vonzás Törvényét.
Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk, és azt vonzzuk magunkhoz, amire a legtöbbet gondolunk. Ha a fejedben látod, akkor a kezedben kapod meg. És ezt az alapelvet három egyszerű szóban lehet összegezni: A gondolatok dolgokká lesznek.
Amit a legtöbben nem értenek meg az az, hogy a gondolatoknak frekvenciája van. Minden gondolatnak frekvenciája van. A gondolatokat meg lehet mérni. Ha azt a gondolatot újra és újra gondolod, vagy ha elképzeled, hogy egy új autód van, annyi pénzed, amennyit akarsz, egy új céged lelki társad; ha elképzeled, hogy mindez hogyan néz ki, akkor ezt a frekvenciát bocsátod ki magadból. A gondolatok pedig kibocsátják azt a mágneses jelzést, ami a párhuzamost visszavonzza hozzád. Ha tehetős emberként tekintesz magadra, akkor azt vonzod magadhoz. Mindig működik. Minden alkalommal. Mindenkivel.
A probléma lényege a következő: A legtöbb ember arra gondol, amit nem szeretne, aztán azon tűnődik, hogy miért bukkan fel az, újra és újra. A Vonzás Törvényét nem érdekli, hogy mit értékelünk jónak vagy rossznak, hogy mit akarunk és mit nem. Csak a gondolatainkra válaszol. Ezért, ha egy hegynyi adósság tetején ülünk, és borzalmasan érezzük magunkat, akkor ezt a jelzést küldjük ki az Univerzum felé.
"Jaj, roppant rosszul érzem magam, a sok adósságom miatt." Ezzel éppen most erősítettük meg azt, hogy lényünk minden szintjén ez az érzés érvényesüljön, és így egyre többet kapunk vissza belőle.
... Tehát, ha azt nézed, amit akarsz, akkor igent mondasz rá, aktiválsz egy gondolatot, a Vonzás Törvénye válaszol erre a gondolatra, és olyan dolgokat kelt életre, amik illeszkednek hozzá.
Ha arra tekintesz, amit nem akarsz és NEM!-et kiáltasz rá, akkor tulajdonképpen nem tolod el azt magadtól. Sőt, éppen azt a gondolatot aktiválod, amit nem akarsz és a Vonzás Törvénye szépen felhalmozza neked ezeket a dolgokat....
Ez egy vonzásokra épülő Univerzum. Minden a vonzásról szól. A Vonzás Törvénye mindig működik. Ha hiszel benne és érted, ha nem. Mindig működik. Gondolhatsz a múltra, a jelenre, vagy a jövőre. Ha emlékszel valamire, megfigyelsz, vagy elképzelsz valamit, akkor a folyamat során egy gondolatot keltesz éltre és a Vonzás Törvénye, ami az Univerzum legerősebb törvénye, válaszolni fog a gondolatodra. ...
A Teremtés mindig megtörténik. Minden egyes alkalommal, ha valaki gondol valamire, vagy hosszú ideig folyamatosan gondol valamire, akkor alkotási folyamatban van. Valami létrejön majd a gondolatokból. A Vonzás Törvénye kimondja: "Mindent megadunk, legyen bármi is az, amit mondasz, vagy amire koncentrálsz." Így, ha arra panaszkodsz, hogy milyen rossz neked, akkor létrehozzon még többet abból, ami olyan rossz neked....
Ha gondosan szemléljük a dolgokat, a titokkal kapcsolatban rájövünk, hogy agyunk ereje a figyelmünk hatalma, hétköznapi életünkben is mindenhol ott van. Csak ki kell nyitnunk a szemünket, és észrevenni azt. Látni majd, hogy a Vonzás Törvénye a társadalomban is működik. Ha észreveszed, hogy az, aki többnyire betegségekről beszél az beteg lesz. Látod, hogy az, aki többnyire gyarapodásról beszél, az gyarapszik. A Vonzás Törvénye nyilvánvaló, és mindenhol ott van, ha megérted, hogy miről is van szó. Olyan mintha egy mágnes lennél, ami gondolatokat, embereket, eseményeket, életstílust vonz magához. Sőt, minden, ami tapasztalatunk részét képezi a Vonzás Törvénye miatt van....
Ilyenkor nem vágyálmokról, őrült képzelgésekről beszélek. Egy mélyebb megértés szemszögéből beszélek. A kvantum fizika csak most kezdi felfedezni a dolgokat. Azt állítja, hogy nem létezik Univerzum az értelem közreműködése nélkül. Az értelem tulajdonképpen megformálja azt, amit érzékelünk. Ha ezt nem érted, az mégnem jelenti azt, hogy el is kell vetned. Nem érted megfelelően az elektromosságot sem. Tulajdonképpen nem sok ember tudja, mi is az az elektromosság. Mégis élvezzük az előnyeit és kihasználjuk a lehetőségeit. Tudod, hogyan működik? Én nem tudom. De azt biztosan tudom, hogy az elektromossággal meg lehet főzni az ember ebédjét és magát az embert is. :)
...Amikor az emberek elkezdik megérteni a nagy titkot, megijednek attól, ami a fejükben van. Két dologra kell ügyelni. Egy: bebizonyított tény már tudományosan is, hogy a megerősítő gondolatok százszor erősebbek, mint a negatív gondolatok. Ez azonnal csökkenti kissé az aggodalmunkat. Olyan valóságban élünk, ahol némi időkésleltetés figyelhető meg. És ez nagy szolgálatot tesz számunkra. Nem igazán szeretnénk egy olyan világban élni, ahol a gondolataink azonnal megvalósulnak. Most gondold el, hogy eszedbe jut egy elefánt és azonnal megjelenik a szobádban... A bizonyíték távol van és közeledik, és ez igencsak jó dolog. Tehát arra van szükség, hogy tudatában legyünk a gondolatainknak. Körültekintően kell megválogatni gondolatainkat, és ki kell élvezni a folyamatot, mert te vagy saját életed mesterműve. Te vagy saját életed Michelangelo-ja. A Dávid, amit faragsz, te magad vagy. És ezt a saját gondolataiddal teszed.
A vonzás törvényét a történelem legnagyobb alakjai mindig is ismerték és használták. S bár a jelen világ gazdaságának irányítói - láthatóan - elsősorban a pénz által jutnak hatalomra, rejtett és eltitkolt tudásuknak gerincét alkotja a Titok ismerete és alkalmazása. Soha nem veszítik el a fókuszt arról, amit igazán akarnak. Ezt kell tenned neked is, hogy ne tudjanak megvezetni és beteljesítsd az álmaidat.
A múlt nagy vezetői, akik birtokában voltak a titoknak, meg akarták tartani a hatalmat magunknak, és nem akarták megosztani azt senkivel. Ezért az emberek elől elzárták a titkot. Az emberek dolgoztak, elvégezték a munkájukat, aztán hazamentek. Nem volt hatalmuk, mert a titkot megvonták tőlük....
Olyan Univerzumban élünk, ahol törvények vannak. Ez éppen olyan, mint a Gravitáció. Ha leesel egy háztetőről, nem számít, hogy jó vagy rossz ember vagy, akkor is a földre zuhansz....
Minden, ami körbevesz most az életedben, beleértve azokat a dolgokat, amikre most panaszkodsz, te vonzottad magadhoz. Tudom, hogy ez első hallásra olyan dolog, amit legszívesebben meg sem hallanál. Azonnal azt mondod: "Nem én vonzottam magamhoz az autóbalesetet, nem én vonzottam magamhoz azt a bizonyos ügyfelet, nem én vonzottam magamhoz, az adósságot. Nem én vonzottam...azt a bármit, ami miatt panaszkodom." Én pedig azért vagyok most itt, hogy némileg felbosszantsalak és elmondjam "De igen, Te vonzottad magadhoz"!
És ez a legkeményebb tény, amit el kell fogadnod. De ha elfogadtad, az életed megváltozik. Ez a nagy, általános titok része. Legtöbbünk tudatosság nélkül vonzza a dolgokat. Azt hisszük, hogy nincs hatásunk rá, gondolataink, érzéseink automata üzemmódban vannak, és így minden esemény a tudatosság szintjén ér el minket. Ha most hallod ezeket először, úgy érezheted: "Jujujj, akkor most ellenőriznem kell a gondolataimat?... Ez elég nagy erőfeszítésbe kerülhet!" Eleinte valóban így fest a dolog, de a kaland csak itt kezdődik.
Jó napok, rossz napok, a gazdag gazdagszik, a szegény szegényedik. Mindez attól függ, hogy az ember a legtöbbet mire gondol, s a legtöbbször mit érez. Most, azonnal elkezdheted egészségesnek és eredményesnek érezni magad. Érezheted a szeretetet, ami körbevesz; még akkor is, ha valójában nincs is ott. És ekkor az történik, hogy az Univerzum igazodik az általad énekelt dal természetéhez. Az Univerzum igazodni fog a belső érzésed természetéhez és megnyilvánul, mert úgy érzel, ahogy....
Szóval, alapjában véve, amire a gondolataiddal és érzelmeiddel koncentrálsz, azt vonzod az életedbe, ha akarod, ha nem. Amire gondolsz, amit érzel, és ami megvalósul, mindig megfelelnek egymásnak. Minden pillanatban. Nincs kivétel.
Nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat. Mert ez a "jól érzem magam" sugárzik ki jelként az Univerzumba, és kezd még többet vonzani magához. Tehát minél inkább jól érzed magad, annál többet vonzod magadhoz azokat a dolgokat, amik miatt jól érzed magad, és ezek magasabbra és magasabbra emelnek.
Ha rosszkedvűnek érzed magad, most már tudod, hogy megváltoztathatod az érzést. Tegyél be egy szép zenét. Kezdj énekelni. Ez megváltoztatja az érzéseidet. Vagy gondolj valami szép dologra. Gondolj egy kisbabára esetleg olyanra, akit szeretsz, és idézd fel a képét. Ezt a gondolatot tartsd meg a fejedben, minden mást üríts ki, kivéve ezt a gondolatot. Garantálom, hogy jól fogod magad érezni....
Hogyan használhatod a Titkot? Mit kell ahhoz tenned, hogy a Te életedben is egyre több általad előidézett "véletlen" történjen? Nos, a recept viszonylag egyszerű. A gondolataidat összhangba kell hoznod az érzéseiddel. De ne feledd: ezt csak úgy teheted meg, ha önmagaddal mindig őszinte maradsz...