Meditáció

Koncentráció: a figyelmet egy adott dologra, pl. a légzésre kell ráállítani, és ha elterelődik, visszaterelni. ezt addig kell gyakorolni, amíg a tudat erőfeszítés nélkül ragad a tárgyára.

A világon ismert sokféle meditációs módszer közül Myanmarban a szatipatthána vipasszana meditációt gyakorolják eredeti formájában a történelmi Buddha tanításai szerint. A szatipatthána szó jelentése: a megfigyelt tárgy közeli, stabil, rendíthetetlen tudatában lenni. A vipasszana szó jelentése: keresztülnézni, áthatolni a különböző tudati és fizikai változásokon.

A meditáció során a tudat egy meghatározott tárgyra irányul és a csapongó gondolatokat nem engedi felbukkanni. A meditáció révén az intellektuális képességek kiterjednek, és a tudás ereje oly módon növekszik, hogy megjelenik a dolgok valódi természete. A koncentráció ilyen módon való fejlesztése természetesen a tanulási képességeket is megsokszorozza, valamint az egyén az átélt élmények nagyobb fokú tudatosítására válik képessé. Ahogy a szerzetesek fogalmaznak, az a tanuló, akinek figyelme gyenge, egy lyukas edényhez hasonlatos, mivel bármennyi vizet töltenek bele, mindig kifolyik belőle. Ugyanígy csak a helyes koncentráltság segítségével tarthatók meg a kívánt ismeretek.

A kontempláció a meditáció magasabb szintjét jelenti, amikor a figyelem már olyan mértékben fejlett, hogy a gyakorló számára megnyílnak az intuíció csatornái. A tudat, a gondolatok olyan tiszta állapotba kerülnek, mint egy ragyogóan áttetsző tükör. Ezúton a dolgok felszíni jellemzőin túl, a lényegi tulajdonságok megismerésére nyílik lehetőség. Ily módon lehetővé válik a káros cselekedetek hátrányainak és a hasznos cselekedetek előnyeinek felismerése.

A járómeditáció lényege, hogy a gyakorlók (Myanmarban yogi) mozgásukat teljesen lelassítják, a szemüket a földre szegezik, így nem néznek körül, csak a saját testükre figyelnek. Ebben az esetben a tudatosság és koncentráció fő tárgya a láb és a test mozgása. Közelebbről, az emelkedő és mozduló, majd földet érő lábfej és talp. A lépés mozdulatsorának részletesebb feltárásához a mozgás teljes lelassítása szükséges. A módszer hatására a gyakorlók sokkal tudatosabban mozdulnak, mozgásuk a koncentráció fejlődésével összerendezettebbé válik, az állóképességük megnő.
A járómeditáció fejlettebb szintjén kiterjed a járás közben végzett munkák koncentrált megfigyelésére is, így a söprésre, takarításra. A lassú mozgás során szemlélik kezük, testük mozgását, csak arra koncentrálnak, a testük hogyan működik a munka során. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha nem lépnek kommunikációba a többiekkel, hanem teljesen csendben, csak magukra figyelve szemlélődnek. A gyakorlat fejlődésével eljutnak arra a koncentráltsági szintre, hogy saját cselekedeteik előtt megjelenő szándékaikat is mérlegelni tudják, hiszen a lelassult mozgás lehetőséget nyújt ennek felismerésére is. Mozgási ügyességük fejlődése a koncentráltságon keresztül a saját testük feletti kontroll érzését nyújtja, amely nagy örömérzéssel jár együtt.

Az ülőmeditáció alatt csukott szemmel mozdulatlanul ülnek a gyakorlók, és befelé figyelnek. A megfigyelés tárgya saját hasi mozgásuk a légzés hatására, illetve az érzékszerveken keresztül beérkező ingerek. A megfigyelést folyamatosan tudatosítják belső jelzéssel. Ennek során magukban megjegyzik, hogy éppen emelkedik vagy süllyed a hasuk, hallanak vagy éreznek, milyen fájdalmaik jelentkeznek. A hasi mozgás nyomon követésével egyrészt gyorsan fejlődik koncentráltságuk, másrészt ismereteket szereznek testi működéseikről, a változások természetéről.