2008-11-11

Bravúr

Sikeresen landolt a repülés közben megvakult pilóta
Példátlan manőverrel, szó szerint vakleszállást hajtott végre a brit királyi légierő segítségével egy magánrepülőgép pilótája, aki repülés közben - vélhetőleg agyvérzés miatt - egy pillanat alatt elveszítette látását.
Jim O'Neill éppen 4650 méter magasságban repült Cessnájával, amikor hirtelen eltűnt előle a külvilág. A 65 éves pilóta, akinek 18 évi repülési gyakorlata van, először azt hitte, hogy a napsugárzás vakította el, de aztán rájött, hogy teljesen megvakult.
O'Neill SOS-jelzést küldött a légiirányítóknak, akik először egy York környéki kis repülőtérre próbálták elnavigálni a vak pilótát, ám ez nem sikerült.

Ekkor szállt fel a légierő egyik gépe a Linton-on-Ouse-i támaszpontról, rövid idő alatt utolérte a Cessnát, és mellette repülve, folyamatos utasításokkal elvezette a katonai repülőtérre. A leszállás így is csak a negyedik kísérletre sikerült, és a kisgép lesodródott a kifutópályáról a fűre, de pilótája sértetlen maradt.
Az első orvosi szakvélemény szerint O'Neillt a levegőben agyvérzés érhette, ami épp az agy látóközpontját károsíthatta. A Mirror beszámolója szerint az orvosok bíznak abban, hogy a csodával határos vakleszállás végrehajtója legalább részlegesen visszanyeri látását.
(a fotó csak illusztráció)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése