Magamért s másokért folyton fáradva éltem
De mindig csak azért csak abban a reményben
Hogy magam és szegény társaim vállait
A sírunkig kísérő tehertől megkíméljem.
A homály ellen szólok a reménység nevében.
(Kamaszkorom kedvenc költője: Paul Eluard. Már akkor is így éreztem. :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése