Ez vagyok énSzeretek írni a halálról,
Sötét, bús, gyászos elmúlásról,
S mindarról, ami szomorú...
Szeretek gondolni a végre,
Titokzatos jövetelére,
S mindarra, ami vele jár...
Szeretem látni magam holtan,
Ez érdekes, de sokszor voltam
Bús siratója szegény magamnak.
Szeretek gondolni előre,
Beláthatatlan zord időre,
S mindarra ami elmúlik.
Szeretek járni napsugárban,
Rügyet fakasztó tavaszában,
Úgy szeretem az Életet!
Szeretem látni magam erősnek,
Rút gyengeséget megvetőnek,
És látni mindazt, ami szép.
Szeretek sokat visszanézni,
Emlékeimet felidézni,
S feledni minden bánatot.
Szeretem érezni, hogy élek,
Hogy senkitől, sose félek
S kacagni csengőn, szép magammal.
S Te, ha e sorokat olvasod,
Már látom furcsán gondolod:
Te lennél ez, kit úgy ismerek?
Ez vagyok én. Ez nem mese,
Az élet és halál szerelmese,
Mert megfog az árny, s a fény keze,
És megyek ezzel, és megyek vele,
Sötét éjjelen, fény-napon,
Szomorúságon, bánaton,
Száz arcú lelkem oly, mint az élet,
Árnyakra, fényre visszanézek,
Tán azért vagyok, hogy mással örüljek,
Vagy mással sírjak, amíg csak élek.
1944
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése