Magány vagy egyedüllét

"A magány egyfajta hiányérzet. Szükséged van valakire, ám az illető nem elérhető számodra. A magány sötétség, melyben egy fénysugár sem világít - egy sötétbe burkolt ház, mely egyre csak vár valakire, hogy benyisson és meggyújtsa a fényt.

Két ember, akik magányosnak érzik magukat, köthetnek egy szerződést egymással, összemelegedhetnek. Ugyanúgy megmaradnak magányosnak, csak éppen a másik jelenléte miatt átmenetileg nem érzik a magányukat, ez minden. A szerelmük puszta áltatás, mely önmaguk megtévesztésére szolgál: "Nem vagyok magányos, van mellettem valaki."

Amikor egyedül vagy, magányosnak érzed magad, amikor párkapcsolatban élsz, akkor pedig boldogtalannak.

Két magányos ember találkozik - két borús, szomorú és boldogtalan emberről van szó - és a boldogtalanságuk megsokszorozódik. Hogyan válhatna rútság megkétszerezve gyönyörűvé? Hogyan hozhatná meg két ember magánya összeadva a teljesség, a beteljesülés érzetét? Ez képtelenség.

Az eredmény nem szerelem, hanem egy csereüzlet, mely szüntelen harcot, civakodást szül. E harc alapja az a tény, hogy mindenkinek szüksége van a szabadságra.

Az ilyen házassággal nem annyira társat kaptál, inkább egy súlyos terhet varrtak a nyakadba. Magányos voltál, ami már önmagában is elég nagy baj, most azonban egy másik magányos ember gondját is a nyakadba vetted. Legfeljebb annyit tehettek, hogy türelmesen elviselitek a másikat.
Az úgynevezett szerelmesek rendszerint rettegnek a másik egyedüllététől, függetlenségétől. A hideg leli tőle őket, mivel azt hiszik, hogy ha a másik független, akkor rájuk már nem is lesz szükség, őket félredobják.

A szerelem elfajulva birtoklási vággyá, féltékenységgé, hatalmi harccá, uralomvággyá, manipulációvá - ezer és egy rút dologgá - válik. Amikor viszont a magasba szárnyal, fel a legtisztább égig, akkor szabadsággá, korlátlan szabadsággá magasztosul.

Az egyedüllét nem azonos a magánnyal. az egyedüllét azt az érzést jelenti, hogy teljes egész vagy. Senkire sincs szükséged, elegendő vagy te magad. És a szerelemben pontosan ez történik - a szeretők eljutnak az egyedüllétig. A szerelmen keresztül megérintheted belső teljességedet. A szerelem kiteljesít. A szeretők megosztoznak egymáson, ám erre nem a szükség hajtja őket, csupán túláradó energiáik.

A szerelmed árnyékában, az iránta táplált érzelmeid védelme alatt a másik ember fejlődésnek indul. Mindenfajta fejlődéshez szükség van szeretetre, méghozzá feltétlen szeretetre. Ha a szeretet feltételekhez kötött, akkor a fejlődés nem lehet teljes, mivel a feltételek gátat szabnak neki. Szeress feltétel nélkül, ne kérj semmit cserébe! Úgyis sok mindent kapsz vissza a dolgok rendjéből fakadóan - ez egy másik dolog -, de ne légy koldus! A szerelemben császárnak kell lenned! Aki vonakodva ad egy keveset, majd mohón várja a viszonzást, azt ez a várakozás és számítás megfosztja az adakozás minden szépségétől.

Szeress, de ne szükségletként, hanem adakozóan! Szeress, de ne támassz elvárásokat, csak adj! Szeress, de ne feledd, a szerelmednek nem szabad a másik börtönévé válnia!

Ha szeretsz valakit, segítesz neki eljutni az egyedüllétig, nem önmagaddal próbálod betölteni őt. Amikor valaki korlátlanul szabad, e szabadság lehetővé teszi számára az osztozkodást. Ekkor sokat ad a másiknak, de nem szükségből, sokat ad, de nem vár érte cserébe semmit. Azért ad, mert ő maga bővelkedik, és öröme telik saját bőkezűségében.
Amikor szeretsz valakit, úgy szeresd az illetőt, mintha isten volna, egy szemernyit sem kevésbé!

Az egyedüllét az az állapot, amikor felvillanyozódsz pusztán a saját lényedtől. A szükség tovatűnt, immár elegendő vagy önmagadnak. Ám ekkor egy új jelenséget észlelsz a lényedben: olyannyira túltelítődsz, hogy képtelen vagy megtartani e bőséget, osztoznod kell rajta valakivel, adnod kell belőle valakinek. És bárki fogadja is el ajándékodat, hálás leszel neki, amiért elfogadta.

Az egyedüllét korántsem üres, inkább nagyon is kiteljesedett, oly teljes és tökéletes és olyannyira túlárad az élet valamennyi nedvétől, a létezés minden szépségétől és áldásától, hogy mihelyt egyszer belekóstolsz az egyedüllétbe, a szíved fájdalma nyomban tovaszáll, s a határtalan édesség, béke, öröm, üdvös boldogság új rítusának adja át a helyét.

.

A szerelemnek két fajtája van.

Az egyik akkor köszönt be, amikor magányosnak érzed magad: ekkor a szükség hajt a másikhoz.

A másik fajta szerelem akkor lobban fel, amikor nem magányosnak, csupán egyedül érzed magad. Az első esetben azért mész, hogy kapj valamit, a második esetben azért, hogy adj valamit."

(Osho: Szerelmesen)