Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. február 2., hétfő

Plútó 2

Hiteles életet tudatosan élni a legnagyobb plútói bátorság hozadéka, hiszen azzal jár, hogy szembeszállunk azokkal a társadalmilag elfogadott normákkal, amelyekkel szinte minden ember szívesen dacolna olykor, ám a legtöbben mégsem teszik.
Olyan belső erő sugárzik belőlünk, amit még egónk sem lesz képes szabotálni. Ha elérjük ezt a pszicho-spirituális állapotot, attól kezdve szinte semmi nem lesz, ami félelmet ébreszthet bennünk ezen a bolygón való létezéssel szemben.
A Plútó egyik legnagyobb ajándéka, hogy képessé tesz minket bátran szembenézni a halállal. Jellemző, hogy rendszerint csak egy közeli hozzátartozónk halálakor érint meg bennünket a fizikai nemlét valósága. Amíg csak az újságban olvasunk róla, hogy naponta ezrek és ezrek halnak meg a Földön, a jelenség nem hat ránk azzal az élességgel, amivel egy rokonunk vagy akár kedvenc cicánk halála esetén. Még ha valóban ezrek veszítik is életüket egy katasztrófában, nem tűnik annyira valóságosnak, hogy mélyebb érzelmi traumát okozzon. Ami a halált olyan átkozottul valóságossá, érzékeink számára annyira elevenen fenyegetővé teszi, az a Plútó kopogása az ajtónkon.

Amikor a Plútó színre lép, és átveszi a darab rendezését, minden, ami egyre erőteljesebben mutatja a hanyatlás jeleit, elkerülhetetlenül meg kell, hogy haljon, hiszen azt az értékes életerőt szívja el folyamatosan, amelyet a Plútó oly hevesen védelmez. Az a határozott követelése, hogy szabadítsuk ki az életerőt, és teremtőerőként forgassuk vissza az élet áramába.

Valami, amihez túlságosan hosszú időn át értelmetlenül kötődtünk, leválik rólunk, elhagy bennünket a nagyobb plútói tranzitok idején. Azért hal meg egy bizonyos szinten, hogy jobb esélyekkel születhessünk újjá.
Félelem irányította ösztöneink azonban rendszerint ellenállnak az áthaladásnak, és tagadják, hogy valóban szükségünk lenne a lélekfeltáró élményekre. Nos, ez csupán nem túl bölcs módja kínjaink meghosszabbításának.
(Bil Tierney: Békességben a Plútóval - Édesvíz Kiadó)