Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. április 23., szombat

Húsvéti hangulat


Személy szerint enyhén szólva nem kedvelem ezt az ünnepet. 
De tiszteletben tartom, hogy vannak, akiknek ez ünnep, 
vallási vagy egyéb szempontok miatt. 


Kezdetben még nem volt gondom vele. 
De kiköltöztünk Csepelre, a lakótelepre a lányaim akkor még kicsik voltak. 
Hétfőn becsengettek locsolni rengetegen, akiket nem is ismertünk. 
Mi persze festettünk tojásokat, készültünk erre a béna szertartásra.
A vízzel locsolás még beleférne, 
de hogy délben már hánynod kelljen saját magadtól, 
az ezerféle rémesebbnél - rémesebb illattól!
De ez sem volt elég. 
A legtöbben elég durván elmondták, hogy mit csináljunk a tojásokkal.
Nekik pénzt adjunk.


Ekkor határoztam el, hogy soha többé húsvét hétfő itthon.
Vagy lapítottunk a saját lakásunkban, és a WC-t sem mertük lehúzni, 
nehogy kiderüljön, hogy itthon vagyunk,  
vagy inkább elmenekültünk hajnalban, és késő éjjel jöttünk vissza.
Nem volt ebben semmi öröm. 
Ennek ellenére a kapatos szomszédot így sem sikerült kicselezni. 

Élénken emlékszem egy ilyen menekülős hétfőre. 
Azt hittem, jó ötlet kimenni Szentendrére. 
Mégis a lányoknak legyen valami néprajzi ismerete, stb. 
Nagyon meleg volt aznap, erősen sütött a nap. 
Kirakodóvásár, nagy nyüzsgés, minden ami kell..
Nekem sok volt a melegből, 
gondoltam beülök a szerb templomba kicsit meditálni, elcsendesedni. 
Mondtam a lányoknak, hogy ott találnak meg. 
Akkor még nem volt mobil telefonunk.
Az ám, csakhogy a kapuban belépődíjat szedtek!
Azt már nem!!!
Nem az összeg, hanem az elv miatt.
Isten háza, a szegények és vándorok menedéke is.
Miféle arcátlanság pénzt szedni a belépésért?
Sarkon fordultan felháborodva.
Gondoltam, majd a fenti templomba megyek be.
A lányok is jöttek velem. 
Ott körben mindenféle kézműves sátrak álltak.
Ők nézelődtek, én bementem.
Lehetett mécseket venni és felajánlásként meggyújtani.
Venni is akartam, de az előttem álló párra rászólt egy idős nő:
nehogy meg merjék gyújtani, nem látják, hogy tele a tálca!?
Néztem, hogy mi is van?
A kis asztalnyi hely tényleg tele volt, 
de ettől még rengeteg hely volt körülötte, 
ahová tehették volna a piros, pohárszerű mécsest, 
ami még csak lefolyni sem tud.
De ha lefolyik, akkor is mi a baj?
Megvenni megvehették, de meggyújtani nem lehetett.
Ha szponzorálni akarom a templomot, bedobok a perselybe,
de élő tüzet gyújtani felajánlásként az más. 
Kirohantam, és mondtam a gyerekeimnek:
csapjatok le,
 ha még egyszer beteszem a lábam egy katolikus templomba.


Azóta Tarra járok, 
ahol akár 100 mécsest is gyújthatok a felajánlás házban,
és senki nem szól érte.
Ingyenes a belépő, és az sem zavarja őket,
hogy meg vagyok keresztelve. 


Nekem (is) ma jó napom lesz, 
mert Kristófnak szerveztünk egy találkozót.
Találkozni fogok rég nem látott emberekkel, 
akik nagyon kedvesek a szívemnek.
És ez igazi ÖRÖMÜNNEP lesz!


Egyébként a természet szinte berobbant. 
Két hét alatt ekkora lett az árnyékliliom az erkélyen!
Itt a tavasz!
Mindenkinek sok élvezetet, nyugalmat, békét a lelkébe!
Tegye mindenki azt ezen a hosszú hévégén, amiben öröme telik.
Ne mások elvárásainak akarjatok megfelelni.
A nem - őszinte érzés úgyis átjön. 
Ha jól érzed magad, azt sugárzod ki a környezetedre is.