Ahogy haladtam, egyre közeledtem a hófelhők felé. Szokás szerint letekert ablaknál készítettem sok képet, alig fagytam meg. Én, balga lélek, eljöttem félcipőben és kabát nélkül, hiszen már tavasz van.
Új zenéket töltöttem fel, hogy hallgassam a kocsiban. Épp Laár Andrással énekeltem a "Mint a szélen a hópihék, kavarogva hullunk csendesen..." részt, mikor tényleg elkezdett szállingózni a hó.
Itt még komoly hó is van. Bár a sípálya már le van zárva.
Aztán megint sütött a nap.
Megérkeztem. A legkisebb, fehér bárány 3 napja született. :-D
Bár a fotó technikailag nem tökéletes, de a hangulat látszik. Ahogy leültem, Tamás odabújt, és persze Magdika sem akart lemaradni. Nagyon megszerettem ezt a két gyermeket, bár nekik az lenne a legjobb, ha egyszer úgy érkeznék, hogy már örökbe fogadta valaki őket. A házigazdáim nevelőszülők, és csak iskoláskorig maradhatnak itt a srácok. Az első 6 évet szerencsésen családban töltik intézet helyett, de ha az iskolás korukig nem fogadja örökbe valaki, akkor összegyűjtik őket, és kikerülnek a családi légkörből. Sajnos az intézet nem ideális, és sokat mire nagykorúak lesznek, újra az utcára kerülnek. Vegyes érzések, de MOST és ITT minden rendben. Abban reménykedünk, hogy egy megfelelő család mégis időben örökbe fogadja majd őket. Bár Tamásnak kicsik az esélyei. Mostanában inkább lányokat és kisebbeket visznek el szívesebben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése