2007-12-21

"Boldog" karácsony?

A napokban valaki rákérdezett, hogy jól érzi-e, én nem kedvelem a karácsonyt?
Pontosan. Leírom miért:
1.
Hazugság a Jézus születése. Már az alap sem igaz, hát akkor a felépítmény?! Tavasszal született, Ikrek a napja. Csak a téli napfordulót minden közösség ünnepelte. A keresztény egyház sem tudta ezt a „pogány” ünnepet a nép körében letiltani. Ezért inkább kitalálták jóval később, hogy ekkor született, és így ezt ünnepeljük. A népnek kell az ünnep, így másképp hangzik. Már sok éve kiderítették a csillagászok is, hogy a betlehemi csillagkép pontosan mikor volt látható. De ez az egyházat továbbra sem zavarja.
2.
Hetekkel korábban ölik egymást az emberek a boltokban készülve a „szeretet ünnepére”. Az egész város elveszti a fejét, pokol a közlekedésben, a boltokban. A szeretetnek szikrája sem tapasztalható.
3.
Olyan emberek is igyekszenek képmutatóan „szeretetet” mutatni, akik év közben tudomást sem vesznek a többiekről. Letudják e 3 napon. És mi van a többi 362 napon?
4.
Aki magányos, az ilyenkor sokkal direktebben szembesül a magányával. Miért kell hivalkodni, ha valakinek van kit szeretnie? Ilyenkor van a legtöbb öngyilkosság. Nálam ég a telefon a sok magányos, depressziós, elhagyott és elhanyagolt ember panaszától.
5.
Ha az egész világ arra figyelmeztet, hogy ajándékozz, nem nagy kaland figyelmesnek lenni. Nekem sziktóber 40-én kapott ajándék sokkal többet ér, mert akkor valóban én jutottam az illető eszébe.
6.
Az emberek telezabálják magukat mértéktelenül, aztán egy hétig jajgatnak, majd szilveszterkor részegre isszák megint magukat. Nívós program!
7.
Ha nincs elég pénze az embernek – és ezzel sokan vannak így – a gyerekeknek nehéz elmagyarázni, hogy miért nem kapják meg azt, amit a másik igen. A gyerekek többségének fáj a szíve a meg nem kapott játékok miatt. A csalódások miatt. Ők még nem értik a pénz fogalmát. Csak kinéznek valamit, hála a sok reklámnak, aztán mégsem kaphatják meg. Miért nem a szeretetről szól az ünnep? A reklámok soha nem az érzelmekről szólnak, hanem a drága termékekről.
8.
A „Jézuska” és a „Mikulás” hozta ajándékozás: mikor rájön a gyerek, hogy hazugság, hatalmas traumát él át. Nem azért, mert nem a Jézuska hozza, hanem mert már a saját szüleiben sem bízhat, ők is a szemébe hazudtak évekig. És aki ebben hazudik, hazudik másban is. (és mindig kiderül, hogy így is van.) Egy világ omlik össze bennük. Én meg felnőtt korukban oldom ezt a traumát belőlük. Sajnos a saját gyerekeimmel én is eljátszottam így a bizalmam, de Zsófiékkal már nem voltam hajlandó. Ez a hazug mese nem éri meg, hogy elveszítsem a bizalmukat. Ők már hitelt adhatnak a szavaimnak.
9.
Kapok felesleges, buta ajándékokat. Lelkük mélyen elvárják, hogy viszonozzam is. De rengeteg embert ismerek, és most még a saját családomnak sincs pénz ajándékokra. Vagy belekényszerítenek olyan költségekbe, amiket igazán nem tudok állni, vagy belül sértve érzik magukat.
10.
Kimaradnak akár hetek is, mikor nem jönnek, és nem tudok pénzt keresni. Sokunknak nincs havi fix fizetésünk. A társadalom egy része megszedi magát a sok felesleges kacat eladásán, a másik fele belerokkan, eladósódik. Sokan hiteleket vesznek fel, hogy teljesítség az elvárásokat és egész évben nyögik a túlköltekezést.
Én az energiám teljes bedobásával ünneplem az életet a többi 362 napon is.
Nos, első nekifutásra ennyi, de ha gondolkodnék, biztos lenne még érvem.
Terapeutaként és holisztikus szemmel már másként látom, mint filmes koromban. Felébredtem, és mögé láttam. Ez egy hatalmas manipuláció. Részt lehet venni benne, de legalább lássunk tisztán!
De ez az ÉN véleményem, és tiszteletben tartom másokét is.

1 megjegyzés:

  1. Szia Magdi! Az 1. pont kivételével, amihez nem tudok semmit sem hozzászólni, lévén, hogy nem értek hozzá, a legteljesebb mértékig egyetértek veled. Remélem egyre többen leszünk, akik mögé látunk a dolgoknak!szkati

    VálaszTörlés