Megmérettetés

Más ember cselekedeteit vagy félelmeit könnyű megérteni, ha ezek ugyanolyanok, mint a miénk. Ha azonban azt látjuk, hogy valaki olyasmit művel, amiről emlékezésünk belső hangja azt mondja : „ Ez helytelen.” akkor a tudatlan ember így szól magában : „ Ez olyan bűnt követett el, amit én sohasem követnék el, tehát alantasabb nálam és méltatlan a részvétemre„. Akik azonban így szólnak, azok botorak, mert ugyanúgy elfelejtették az igazságot, mint ahogy elfelejtették önmagukat.

Ez a belső hang ugyanis saját szenvedéseinkből született, pontosan annak a hibának eredményeként, amelyet most elítélnek. Ha bölcsen ügyelnének erre a belső hangra, nemcsak azt tudnák, hogy a lábuk valamikor ugyanabban a mocsárban gázolt, hanem visszaemlékeznének arra az ösvényre is, amely kivezette őket a szilárd talajra. És az ösvényre való visszaemlékezésnek következtében képesek lennének megmutatni az utat annak is, akit bűnösnek bélyegeztek, akiben azonban a bölcs ember nem lát egyebet, mint útitársat, aki egy rövid időre eltévedt az Úton. És ebben a tudatban rejlik a részvét, a részvét pedig a tapasztalat gyümölcse.