Emlékezz a Földre

Úgy tűnik, egész történelmünk másból sem áll, mint a természet használására és kihasználására irányuló képességünk folyamatos fejlesztéséből.
Egy ilyen világkép azt eredményezi, hogy a természettől különálló lénynek tekintsük magunkat.
Ha így viszonyulunk ahhoz a lényhez, aki testet és életet, ételt, otthont és annyi szépséget adott nekünk, ebből egyenesen következik, hogy minden máshoz is így viszonyulunk, beleértve embertársainkat.
Ha elfogadnánk, hogy mi is a természet részei vagyunk, akkor korlátok közé szorított világunk egyszeriben egy sokkal nagyobb világgá változna át, melyet gyönyörűvé varázsolnak a benne élő lények. A fák jelentőségteljesek lesznek, a madarak, a bálnák, a virágok, a kutyák, az emberek, a folyók és a hegyek mind azzá lesznek, amik valójában, melyek azért vannak, hogy örüljünk nekik, gyönyörködjünk bennük és szeressük őket, nem pedig azért, hogy birtokoljuk és kihasználjuk.
Ha hagyjuk, hogy lenyűgözzön minket a természet szépségének és rejtélyének minden megnyilvánulása, hogy általuk elfogadjuk a Föld ajándékát, és felismerjük elfeledett lényegünket - hiszen ugyanaz a varázslat lüktet mindannyiunkban, ez tart életben minket - akkor fenntartások nélkül elfogadjuk a minket megillető helyet a természet hatalmas szimfóniájában.

Eljutottunk arra a pontra, hogy ha nem vigyázunk, az ősi civilizációk utolsó maradványait is elpusztítjuk. Arra a pontra, hogy más élőlények évszázadokon keresztül gyakorolt módszeres pusztítása eredményeképpen végképp egyedül maradunk.
A tudatlanság eredményezi önpusztításunkat, ami a mai társadalmakban egyre gyakoribb öngyilkos depressziótól egészen a környezet teljes elpusztításáig fajul, ami kétségkívül tulajdonképpen nem más, mint az emberi faj kollektív öngyilkossága.

Életbevágóan fontos, hogy az iskolákban, mielőtt megtanítanák gyermekeinket összeadni és kivonni, venni és eladni, hazudni és félni, meg kellene tanítani őket szeretni és tisztelni azt a lényt, aki menedéket nyújt számunkra . Számtalan gyakorlat van, melyeknek segítségével újra kapcsolatba kerülhetünk a természettel. Bármi megfelel erre a célra: egy séta, egy hegy megmászása, ha egy folyóban úszunk, ha megsimogatunk egy kutyát vagy ha átölelünk egy emberi lényt, mind jó lehet, ha figyelmünket magára a tapasztalásra, kapcsolatteremtésre és nem annak előnyeire összpontosítunk. Gyakran kellene természetes környezetben tartózkodnunk – gondosan odafigyelve arra, hogy ne okozzunk kárt benne – szívünket és figyelmünket megnyitva a természet üzenetére, mert ez az út vezet vissza bennünket önnön lényegünkhöz.