2009-01-11

Solara: január - május

Az év első fele Januártól Májusig hasonlít egy építkezési területre minden munkással, akik ugyanakkor érkeznek, hogy elkezdjék a munkát egy nagy projekten. Minden egyes személynek megvan a speciális készsége, amelyek nagyon szükségesek ahhoz, hogy megvalósuljon az előttünk álló mamut projekt. Olyan sok minden van, amit meg kell valósítani rövid idő alatt, hogy ez óriási fókuszálást és erőfeszítést követel meg tőlünk. És habár, a fokozott tevékenység elmosódása van jelen, ha a céljainkra fókuszáltak maradunk, kevesebb stresszel, sokkal többet tudunk elérni.

Folyamatosan tisztítani fogjuk lényeinket, hogy megtaláljunk bármit, ami visszatart bennünket és nem igazinak tart minket. Az egyik dolog, amelyből ki kell szabadulnunk, az egónk kicsinyes zsarnokának kontrollja általi visszatartás. Egyszerűen nem tudunk ego vezéreltek lenni már többé, ha Igaz Lényekké akarunk válni. Amikor az ego hamis öltözetét vesszük fel, akkor megpróbáljuk a bizonytalanságunk és az elégtelenségünk érzéseit leplezni, hogy nem vagyunk elég jók. Ez a hamis látszat becsaphat néhány embert; ettől ideiglenesen jobban érezhetjük magunkat, de ez csak visszatart bennünket attól, hogy valóságosak és igazak legyünk. Abszolút szükséges, hogy az egónkat összhangba hozzuk Igaz Mag Önvalónkkal, azért, hogy a Kiemelkedés útján utazzunk. Semmi nincsen, ami jobb annál, mint amikor az Igaz Mag Önvalónk vagyunk. Ez már többé nem a hatalom vagy a tudás megszerzéséről szól; hanem arról, hogy valóságosak legyünk.
Más dolgok, amelyek vissza tudnak bennünket tartani, hogy kétségbe vonjuk azt, amiről igazán tudjuk, hogy igaz, az elbukás félelme, hogy nem leszünk elég jók, az önbizalom hiánya a saját képességeinkben, az ugrástól való félelem egy látható biztonsági háló nélkül. Ezen elemek mindegyikét el kell távolítanunk a személyes mátrixunkból a lehető leggyorsabban.
Ki kell tisztítanunk a múlt bármilyen maradványát és meg kell gyógyítanunk bármilyen sebet, amelyeket felhalmoztunk az utunk során. (kineziológiás oldások)
A fókusz sokkal inkább azon lesz, hogy befejezzük a régit. Mindenen keresztül meg leszünk vizsgálva, megszabadulva a régi dolgoktól és lezárva életünk sok régi fejezetét. Ugyanakkor, elsajátítjuk a lényeges eszközöket és készségeket az Új Életünkre vonatkozóan. Sok dolog lesz kimozdítva a régi pozíciójából új átmeneti helyzetbe. Sok szinten azt fogjuk érezni, hogy átutazóban vagyunk.
A múlt óriási elengedésének része lesz, hogy a nem kielégítő kapcsolatokból, munkákból és tevékenységekből kilépünk. Ezekben a hónapokban sok minden mozgásban van. Sokunk fog elköltözni ebben az időben. Ha így van, akkor lehet, hogy nem a végső állomásunkra költözünk, hanem inkább egy átmeneti helyre a megfelelő területen belül.
Szintén meg fogjuk tapasztalni a dolgok helyre kattanásának egy sorozatát. Ez magában foglalja a találkozást kulcs emberekkel az Új Életünkből és egy bekattanást a külső környezetünkkel. Integrálni fogunk néhány embert, akiket már ismerünk azokkal, akikkel nem régen találkoztunk. Ez egy új energiadinamikát fog teremteni. Fel fogjuk fedezni, hogy nem szándékozunk a dolgokat egyedül tenni már többé, és hogy a legnagyobb sikerünk a másokkal való, kölcsönös támogatásban lévő munkával jön el. Sokunk fog összegyűlni rokon jellegű emberekkel, hogy kölcsönös támogatásban új közösségeket formáljanak. A rokon jellegű emberekkel való együtt élés és együtt dolgozás mérhetetlenül meg fogja erősíteni a helyzetünket, mivel ez az Új útja.

Március körül keresni fogjuk a megfelelő új helyünket, különösen, hogy hol éljünk és az új munkát, amit csinálni fogunk. Meg fogjuk vizsgálni a vizeket, új kapcsolatokat fogunk létrehozni és találni fogunk egy helyet a letelepedésre, ahogyan szervezzük az Új Életünket. Sok gyakorlatias dologgal fogunk foglalkozni. Ez folytatódni fog Áprilisban, ahogyan jobban elrendeződünk és kiterjesztjük a gyökereinket, hogy megnézzük, mi van ott. Szintén, meg fogunk tapasztalni egy kreatív hullámot, ami az új tájunk által inspirált. És az új Igaz Szeretet Folyójának vizei elkezdenek áramlani…

Május elhozza nekünk a szerkezet változást, ami egy hatalmas elmozdulást jelent. A Szörfözés tsunami méretűvé emelkedik fő kvantum áttöréseket hozva nekünk, amelyek elmozdítanak minket egy teljesen új szintre, amelyről alig tudtuk, hogy létezik. Ez az, amikor meg fogjuk látni a növények első új hajtásait a felszínre emelkedni, amelyeket az új tájunkra helyeztünk. Át vagyunk söpörve az új Igaz Szeretet Folyójának emelkedő áramlataiban, amely a Szeretet Óceánjába folyik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése