Ma lettem 30 éve anya. Ezt Vikinek köszönhetem. Hála érte Neki! Légy nagyon boldog, drága Csillagom! Úgy érzem, nagy szerencsém van, hogy két ilyen lányom van, mint Viki és Ancsa! Visszaemlékszem arra a fagyos napra. Szikrázó napsütés volt, de rettentő hideg. Vajúdás közben néztem a Péterfy Sándor utcai tetőket, a ragyogóan kék eget. Krasznai Péter rajtam is tanította az epidurálás technikáját. Aztán a szobában hallatszottak Viki kihangosított szívdobbanásai. Szerencsére akkor még nem volt divat az apás szülés. (Nagyon sok rossz tapasztalatom van vele a praxisban.)
Az is eszembe jut, hogy akkor még éltek a szüleim. Bár már tudtam, hogy hamarosan mindketten el fognak menni, de még velünk voltak. Akkor még nem sejtettem, milyen érzés lesz a hiányuk, hogy aztán sok év múlva, immár a spirituális úton újra velem lehessenek. 30 év telt el. Olyan, mintha nem is ez az inkarnációm lenne. Egyszerre van messze és mégis közel. Itt vannak illatok, képek, mintha most történne, de közben annyi mindenen mentünk keresztül. Milyen furcsa is az idő fogalma!
Az is eszembe jut, hogy akkor még éltek a szüleim. Bár már tudtam, hogy hamarosan mindketten el fognak menni, de még velünk voltak. Akkor még nem sejtettem, milyen érzés lesz a hiányuk, hogy aztán sok év múlva, immár a spirituális úton újra velem lehessenek. 30 év telt el. Olyan, mintha nem is ez az inkarnációm lenne. Egyszerre van messze és mégis közel. Itt vannak illatok, képek, mintha most történne, de közben annyi mindenen mentünk keresztül. Milyen furcsa is az idő fogalma! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése