2013-07-06

Varázsgyakorlat 15. nap




Hálás vagyok, hogy tegnap végre vettem kenyeret, sőt paradicsomot is. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok, hogy tegnap is tudtam segíteni több embernek is. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok, ahogy működik a rendszer. Régóta nem jó a porszívóm. Tegnap felhívtak, hogy eljönnének és kiporszívóznák az ágyam és egy szőnyeget. Nekem csak véleményezni kéne majd. Szőnyegem nincs, de így a két fekhely lesz kitakarítva. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. Vicces helyzet.
Hálás vagyok, hogy léteznek olyan emberek, mint Dr. Phil, vagy Troy Dun. Köszönöm, hogy tudhatok róluk. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok Róbertnek, hogy sok izgalmas, érdekes filmet kaptam tőle, mint pl. Az élet rejtélyének megfejtése – a darwini elmélet összeomlása. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok a fenti filmben szereplő tudósoknak. Jó tudni, hogy sokan vannak, akik értelmesen tudnak gondolkodni e Földön. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok, hogy megismerhettem a cranio sacral terápiát. Vegyes érzés, hogy bizonyos dolgokban jobban tudom, mi az igazság, mint amit az mai napig tanítanak az orvostudományi egyetemen. Vegyes, mert örülök, hogy én tudom. Elszomorít, még mindig butaságokat tanítanak a leendő orvosoknak. És sokan nem mennek utána, és elhiszik. Köszönöm, hogy páran már jól tudunk dolgokat. Köszönöm, hogy közöttük vagyok. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok magamnak, hogy bár csak 10 évenként jutott 1 hét nyaralás, de sok olyan tanfolyamon vettem részt, amit csak kevesen végeztünk el, de köztük lehettem. Engem talán a tudás hoz leginkább lázba. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok, hogy a környezetemmel igyekszem ezt a tudást megosztani. Szeretném sokkal szélesebb körben is megtenni. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Hálás vagyok, hogy ma felköszönthetem Csabát a kórházban. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.



Most tudtam meg, hogy Betti augusztus 9-én érkezik!!! Már nagyon várom. Annak is nagyon megörültem, hogy Ő is csinálja a Varázsgyakorlatot Amsterdamban.  
Ezt is az internetnek köszönhetem. Ott is követi az eseményeket. Tényleg nincs távolság.
Egész feldobott és megváltozott a hangulatom, hogy hallottam a hangját és tudom, látni fogom újra. :-)
 
Most készülök a kórházba, felköszöntöm drága Csabát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése