2012-09-06

A varázslat


Elkezdtem olvasni ezt a könyvet, Rhonda Byrne írta a Titkot is. A hála jelentőségét emeli ki.
" A hála egy egyetemes törvény alapján működik. Ez irányítja az egész életedet. A vonzás törvényének értelmében, amely Univerzumunk minden energiáját meghatározza, egyetlen atom keletkezésétől kezdve a bolygók mozgásáig, a hasonló a hasonlót vonzza.
Biztosan hallottad már a következő mondásokat: "amit másokkal teszel, azt teszik veled", "ki mint vet, úgy arat", vagy "azt kapod, amit másoknak adsz". Ezek mind ugyanazt a törvényt írják le.
 

"Amikor hálát mondunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy a legnagyobb elismerést nem azzal fejezhetjük ki, ha kiejtjük a szavakat, hanem ha azok szerint élünk."

(John. F. Kennedy)
 
 
Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy elfogadták azt a döntésemet, hogy hozzájuk és akkor leszületek. Mennyei boldogságban telt a gyerekkorom ebben a varázslatos családban.
Most már azért is hálás tudok lenni, (akkor majd belehaltam), hogy korán magamra hagytak, de már mindketten visszaszülettek, és így a praxisban sok - sok ember számára kézzel foghatóvá tettük a reinkarnáció tényét.
Hálás vagyok, hogy még lehettem kisdobos és úttörő, hogy az MHSZ keretében repülhettem, ahol a csapatszellem és a másokért tenni megtanulható volt.
Hálás vagyok, hogy a filmgyárban nőhettem fel, természetes közegem volt a műterem és a gödöllői állattelep, ahol kutya, farkas, róka, gepárd és majom volt a játszótársam.
Hálás vagyok, hogy a filmgyár fénykorában dolgozhattam még, hogy 3-4 filmet készítettünk egyszerre. Ki sem látszottunk a munkából, de élveztük és jó barátok voltunk, nem riválist láttunk a másikban.
Hálás vagyok a gyerekeimnek sok - sok szép pillanatért, sok beszélgetésért.
 
 
Hálás vagyok az unokáim szeretetéért.
Hálás vagyok az összes férfinek az életemben, mert minden tapasztalás gazdagabbá tett.
Hálás vagyok egy autista fiatalembernek, hogy egy évtizedig az életem része volt és nagyon sok mindenre megtanított.
 
 
 
Hálás vagyok a világ megszámlálhatatlan csodáját érzékelhetem a szememmel, fülemmel.
Hálás vagyok, hogy az internet által sokkal jobban kinyílt a világ, mint korábban.
Hálás vagyok, hogy csodás embereket vonzottam be az életembe.
Hálás vagyok, hogy járhatom a világot, és vezetés közben énekelhetek, vagy remek tanításokat hallgathatok.
Hálás vagyok a hozzám fordulókhoz, hogy megnyílnak előttem és így sokat tanulhatok a világ működéséről. Hiszen ahány szempár, annyi nézőpont. Segítenek abban, hogy megértsem és figyelembe vegyem a sokságot, a sokféleséget.
Hálás vagyok, hogy ma találkozhatok a testvéremmel és elbeszélgetünk.
Hálás vagyok, hogy vasárnap egy újabb csoport leendő csodás természetgyógyászt engedek útjára. Remélem, sikerült átadnom nekik valamennyit a lelkesedésemből és a karmikus szempontokról.
Hálás vagyok, hogy új munkákat kezdhetek el, remek segítőkkel, akikkel közös a célunk és nagy összefogással dolgozhatunk. Belekerültem egy olyan csapatba, ahol egymásért is dolgozunk, nem csak a saját boldogulásunkért. Hiszen mindenki felelős mindenkiért és minden mindennel összefügg.
Hálás vagyok, hogy (bár ijesztően nincs készpénzem) még mindig tudok adni szeretetet, figyelmet, tudást, lendületet, éber figyelmet, jószándékú figyelemfelhívást, időt, munkaerőt, szállást valakinek, könyveket, filmeket..
 
Ahogy elkezdtem írni a listát, rájöttem, hogy napokig írhatnám. De most be kell fejeznem, mert indulnom kell. (Sajnos közben többször meg kellett szakítanom az írást, ez visszafogta a lendületet, de mikor végigolvastam ellenőrzésképp, remek érzést keltett. Megint nem tudtam nemet mondani, pedig kellett volna. :-) Ne hagyjátok, hogy megzavarjanak közben!!! Ez nagyon fontos!)
Ajánlom Nektek is, hogy kezdjétek összeírni a saját jegyzéketeket, és remekül fogjátok érezni magatokat a bőrötökben. Tényleg működik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése