Drága Loncival lementünk Tarra kettesben. Az idő számunkra a lehető legjobb volt, sütött a nap, de nem volt kánikula, és lelkesen fújt a szél. :-)
Lonci évek óta nem tudott eljönni, ezért neki a Tara templom újdonság volt még.
Becsületére legyen mondva, lassan, de felmentünk. Pedig megdolgozta testileg a túra.
Nagyon sajnáltam, hogy be volt zárva, csak bekukucskálni tudott az ajtón. Le is feküdt a lépcsőre. Pihentünk egy jót a nagy szélben. Micsoda élvezet!
Visszafelé, félúton ücsörögtünk még az árnyas fák alatt is, ahol szintén élvezhettük a szél simogatását. Egyetlen férfit láttunk csak, aki ránk is köszönt. Így szeretem, ha csend van, lehet elmélyedni, nincs tele turistával.
A szélparipák (zászlók) lobogtak, a sztupától ide lehetett hallani a szélcsengők zenéjét, a lelkünk meg szárnyalt.
Lassan leballagtunk a teaházhoz. A növények is remekül érzik itt magukat.
Befejezésül Gábor készített egy mesés marcipános kávét. Már többször próbáltam otthon én is elkészíteni, de soha nem lett ilyen finom. Gábor valamit varázsol vele. :-)
Drága Lonci! Köszönöm ezt a szép napot Neked, és adjon az Ég még sok ilyent nekünk, együtt, veled!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése